Azt gondolom, elsősorban lelkialkat kérdése, hogy kit milyen muzsika pihentet, ki mire lazul el, mire relaxál. Lovász Iréntől kezdve (akinek legutóbbi, gyönyörűséges lemeze a Belső hang címet viseli), a klasszikus zenén át a death metálig igen széles a skála. A Relax nevet viselő, hattagú, fiatal erőkből álló formáció például a jazzrockot kedveli. Nem csak kedveli, hanem műveli is, mégpedig nem akárhogyan!
No, nem a klasszikus, Miles Davis nyomában kinőtt elektronikus, „kemény” vonulatot képviselik a srácok, hanem dallamosabbra és poposabbra veszik a figurát. Hangulatában olyasmiről van szó, amiben itthon korábban az In Line utazott, ám ez a muzsika fiatalosabb, lendületesebb és érdekesebb annál! Nem kifejezett nóvum tehát, de a hangzását tekintve például vannak benne figyelemre méltó koloritok, elsősorban a fuvolának köszönhetően.
Engem különösen az fogott meg az egészben, hogy egyszerre tud könnyed és kemény lenni! A könnyedség leginkább az előadásmódra vonatkoztatható, a keménység pedig a ritmusszekció tempóiban feszül. Szimpatikus az is, hogy érződik rajta: nem az individuumok érvényre juttatása az elsődleges cél, hanem a csapategység erejének a megmutatása. Természetesen, az invenció sem hiányzik a Relaxból: valamennyi szám az együttes tagjainak a szerzeménye, amelyek kidolgozásához, kibontakoztatásához szükséges egyéni képességeket is birtokolják.
Tisztességesen, sőt a maga nemében igényesen megcsinált, jól fogyasztható, élvezetes muzsikát rejt a Relax albuma. Nem csak jazzkedvelőknek ajánlom, hanem relaxáláshoz is, akár. De tényleg!
(Fonó/Hangvető)
