A kis csapat megalakulásának pontos hátterét nem ismerem, mégis van egy merész teóriám róla. (A titkok tudói majd csak segítséget adnak a korrekcióhoz, ha az szükségessé válik.) A kulcsszó – szerintem – a véletlen! Van ugyanis némi bepillantásom a koncertszervezés „műhelytitkaiba”, amelynek sajnos a pénztelenség a meghatározó eleme – a legtöbb esetben. Nagyobb létszámú együttes meghívása ezért komoly nehézségekbe ütközhet, és a néhány fős társaságot részesítik előnyben, olykor alkalmi formációk felléptetését vállalva, netán kockáztatva meg. Szerencsés esetben a muzsikusok rá tudnak hangolódni társaik kreativitásért felelős hullámhosszára, a szükségből erényt képesek kovácsolni, és jól sül el a dolog. Néha annál is jobban. Mint Kubinyi Júlia, Szokolay „Dongó” Balázs és Zimber Ferenc esetében.
A „páva” első szériájában feltűnt énekesnő a tévés vetélkedő előtt már megmutatta tehetségét, a Dűvő zenekar „hangjaként”. Velük készítette első szólóalbumát 2015-ben, Magam járom címmel. A jelen munkáját nem tekinti szóló produkciójának, de ez tényleg csak címkézés (és döntés) kérdése.
A fúvós hangszerek arzenálját a legmagasabb fokon megszólaltatni képes Szokolay „Dongó” Balázs munkásságának „hívó szavai” a népzene és az improvizáció. Vele muzsikálni már-már különös rangot ad másoknak, amit jócskán megkönnyít az ő nyitottsága, kooperatív- és alkalmazkodó készsége.
Zimber Ferenc eddigi pályája a magyar cimbalmos-képzés igen magas nívóját reprezentálja. Balogh Kálmán „iskolájától” az Állami Népi Együttes zenekaráig ível a folyamat, miközben a Buda Folk Band állandó vendége… Nem semmi, ugye? (Jómagam a Napra korai, cimbalmos időszakában figyeltem fel nem mindennapi kvalitásaira, ahová Kálmán helyetteseként ugrott be olykor.)
Hármójuk együttműködése azt a különös (látszólag ellentmondásos) előfordulást példázza, amikor a kevesebb több. Ők bizony, nagyon érzik egymás rezdüléseit: mintha évtizede együtt játszanának, szóljon székelyföldi, felvidéki, moldvai, mezőségi vagy somogyi muzsika éppen. És a sorrend nem véletlen. A prioritás a zenekaron belüli egységé (amely meglétéhez itt kétség nem férhet) és a kohézió. Mert ha e tulajdonságok nincsenek meg, igazán mindegy, honnan ered a zene, amit műsorra tűztek.
De ezek a fiatalok nagyon tudnak, és biztos lábbal mozognak a maguk választotta (nagyon nem tükörsima) terepen. Három egyenrangú muzsikus szívet gyönyörködtető produkcióját hallhatjuk. Bár, mintha Dongó hangyányival nagyobb részt vállalna a közös törekvésekből (aminek nincs igazán jelentősége), de lehet, hogy azért hallhatjuk így, mert ő szabadon váltogathatja a hangszereit. Kubinyi Júlia ének-minőségének elsődleges jellemzője érzésem szerint nem több és nem kevesebb, mint hogy hatalmas kifejező erővel adja át a dalszövegek mondandóját, minden pillanatában azonosulva velük. Mindezt egyetlen szóval is leírhatnám: érzelem-gazdagság! Zimber Feri cimbalomjátéka – ha kell – tökéletesen betölti a megszokott hangszerekből álló ritmus-szekció hiányát, és ha kell, hibátlanul ellenpontoz, amikor pedig (ritkásan) előtérbe lép, remekel szólózás közben.
Újabb értékes kiadványt vehetünk kézbe tehát, amely a magyar népzene hihetetlen gazdagságát dokumentálja, mégpedig toronymagas színvonalon, és nem utolsósorban: remekül szórakoztatva hallgatóságát. Ha sok hasonlót kívánok még magunknak, nem leszek önző disznó, ugye?