Ma 2024. október 11. péntek, Brigitta napja van

Hans Lüdemann: TransEuropeExpress

A német jazz-zongorista, Hans Lüdemann nevét fedezve fel egy-egy lemezborítón, mindenre számíthatunk, csak a mainstream viszonylagos nyugalmára hajazó érzésvilágot kifejező jazzmuzsikára nem. Megújulni pedig igencsak képes ez a fickó, az nagyon megy neki valahogy, úgyhogy a legutóbbi, hazánkban megjelent anyaga sem felejtős. Nagyon nem.

Azt – ha úgy vesszük - furmányos trió-lemezként mutattam be ezen a portálon, amely a Blaue Kreise címet viseli. (Keresd vissza az írást, ha nem láttad volna még, hiszen érdekes anyagról szól!) Ezúttal – a trió tagjaira építve – afféle mini (nyolc tagból álló) big bandet hozott létre, német és francia muzsikusok segítségével.

Magyar zenész nem kapott helyet a kompániában, egy (örvendetes!) előrelépés mégis történt eközben, hiszen a kiadó, a BMC nem igazán készített magyar nyelvű kísérő szövegeket korábban, hasonló esetekben. Ezúttal megtört a jég, köszönet érte az idegen nyelveket nem ismerő magyar jazzkedvelők jég-vékony rétege nevében!

A tíz számból álló lemezanyagot a zenekarvezető szerzeményei keretezi: nem csak az első, hanem az utolsó „szó” is az övé tehát, és „csak” kettőt vállalt be ezeken kívül. A többin a zenekar néhány tagja osztozik. Átdolgozásokat nem készítettek, de mért is tették volna, amikor teljesen rendben vannak önmagukkal? Vagány, szabad csapat ők, akik szabad zenét vezetnek elő, önmaguk és a közönség legnagyobb örömére.

A szabadság mint örömforrás? Nos, a politikában (már amikor az ott megvan) kevésbé látványos a dolog, és az érzete is tompább. Jó esetben természetes mégis, akár a levegővétel. A muzsikában azonban nagyságrendekkel feltűnőbb ez a jelenség. Amit itt és most hallhatunk: free jazz, de már nem a „klasszikus” értelemben vett kollektív impró, mivel azt meghaladta, mégpedig könnyedén a Lüdemann által vezérelt társulat. A szabadság szele viszont ózondús levegővel hatja át a zeneanyagot. Be is csatlakozik rögvest a frissesség vele, az oktettel szembeni várakozást meghazudtoló mozgékonyság, gördülékenység, vagyis a muzsika gyorsan változó képlékenysége.

Összességében és leegyszerűsítve: európai kortárs jazz, amit hallhatunk, meggyőző és magabiztos előadásban. Ezúttal azonban ezt a felettébb általános jellemzést kapjátok csak róla, mintegy kedvcsinálásként. Ennek oka az, hogy a CD (a BMC-nél megszokottan nívós) kísérő füzetében nem kisebb személyiség, mint a zongorista-zenekarvezető maga mutatja be vagy elemzi részletesen az egyes számokat. Márpedig, az övénél autentikusabb és pontosabb vélemény, leírás aligha keletkezhet más tollából, az enyémből kivált. (Na, az utóbbi félmondatot azért nem kell komolyan venni!)

Így hát a legkellemesebb feladat most az enyém, amely nem egyéb, mint a muzsika feltétel nélküli élvezete. A fotelben hátradőlve felfigyelni egy-egy szórványos, viszonylag rövid, de annál érettebb szólóra, és gyönyörködni benne. Vagy arra ébredni rá, hogy milyen egyszerűen és váratlanul búvik elő egy-egy hangszer hangja a többieké mögül, hogy aztán ugyanolyan váratlansággal lépjen vissza a sorba, Máskor a csapatjáték ötletessége, ösztönös nagyszerűsége varázsolja el a hallgatóját. Vagy épp a muzsika változékony tempója, olykor vadvízi intenzitású sodrása, mindenkori vivő ereje. A különböző szerzemények „egyéniségei” mindig más természetűek (természetesen), összességében szerves egységet alkotva mégis.

Említettem már, hogy ez nemzetközi produkció, azt azonban még nem szögeztem le, hogy nemzetközi színvonalon kivitelezve – mégpedig vitán felül! Így nem csak az előadók szereztek elévülhetetlen érdemet maguknak vele, hanem azok is, akik ezt a ritka kincset felfedezték és hozzáférhetővé tették – számunkra is!

olasz