Ma 2024. július 24. szerda, Kinga, Kincső napja van

Moments Notice Trio: Creation (BMC Records)

A kollektív improvizáció a megismételhetetlen pillanatok művészete, hiszen az átlagos (még inkább az átlag feletti színvonalú) műsor csak-csak lejátszható ugyanúgy, mint korábban, vagy legalábbis jó közelítéssel. A kollektív imprózás során azonban semmi sem ugyanolyan, mint máskor, és ettől válik igazán rendkívülivé a koncert.

Olykor (hang)rögzítő berendezést is felvonultatnak a helyszínre. Még ritkábban a szigorú ítészek (elsősorban maguk a zenészek) úgy döntenek, hogy maradandóvá varázsolják a meg nem tervezett, a múló időnek rögtönzött muzsikát, alsó hangon is a jelen és a közeli jövő nemzedéke számára.
Ilyen fokú teljesítményre nem képes akárki. Ezen a módon csakis a legnagyobbak alkothatnak. Mekkora büszkeség, ha magyar muzsikusokat is tisztelhetünk közöttük! Gőz László, ifj. Kurtág György, Lukács Miklós: ők a 2015-ben létrejött Moments Notice Trio (nemzetközi fesztiválok megbecsült vendégei), róluk, illetve az ő lemezükről szólok alább.
Felettébb szerencsésnek érezheti magát, aki ott lehetett 2017. október 20-án a Zeneakadémián, első ízben éve meg ezt a (helyszínen különleges vetítéssel az egekbe emelt) teremtett csodát.
Egek? Teremtés? Mondhatjuk igen, hiszen hét (cím nélküli, nem rövid) tételből áll a – Grandpierre Attila szavaival – a „pillanat hatalma alatt” született alkotás, de az analógia hozzávetőleges lekövetésére sem vállalkozom, holott aligha lenne forradalmi tett.
Az első tétel kezdeti, megírt hangjai Victor Máté Viatrone című, harsonára és elektronikára komponált darabjából valók, de azt ürügynek vélem inkább, sem mint speciális origónak. Mintha az „őskáosz” kibontakozása lenne, de tényleg nem feszegetem ezt a problémát. Annyi azonban az első percekben sejthető, hogy a trió muzsikájának tartópilléreit ifj. Kurtág igen változatos és élvezetes elektronikai megoldásai, hangfüggönyei képezik majd, és a feltevés be is igazolódik a későbbiek során. Ki hinné ma már, hogy a kísérletezésre erősen hajló muzsikus a magyar punk megszületésénél is bábáskodott, mégpedig a legendává érett Spions együttesben? (Ami persze itt erősen zárójeles kitérő.) A darab első időintervallumában a harsonásként ismert (itt: további hangszereket is remekül használó) Gőz László tartott vele. Róla régóta tudjuk, hogy bérelt helye van a magyar jazz élvonalában, de az, hogy efféle (első rangú) improvizatív megoldásokra is képes, engem alaposan meglepett. (Ami tulajdonképpen az én hibám, mert valahogyan nem kerültem képben az utóbbi időben végzett munkáit illetően.) A sokoldalú cimbalmos, Lukács Miklós jelenléte még csak jelzés-szerű, ám vele a muzsika nyugodt, elcsendesülő periódusra váltott.
A II.-ben (ez a darab címe!) a harsona kezdett be alaposan, kiszámíthatatlanul izgalmas, ütőzés-szerű ritmusok és a cimbalom csipetnyi, de hatékony támogatásával. A tempó- és hangulatváltások sora kisvártatva a „véget nem érő” kategóriába fordult át a koncert leghosszabb, több mint negyedórás alkotásában.
A helyzet persze fokozódik, ahogyan az lenni szokott ilyenkor. A muzsikusok koncentrációja ember feletti. Az erőteljes, energikus vibrációt, szellemi kalandozást előidézni képes Lukács Miki is bejelentkezett végre! (Lásd/hallgasd ilyen füllel az V.-t is!)
A végeredmény azonban egy hihetetlen, elképesztő kiegyensúlyozottság, ami a lemezanyag egészére igaz. A hallgató pedig egyedülállóan különleges élménnyel gazdagodott.
A magam részéről csupán azt sajnálom, hogy nem DVD készült erről a koncertről, hiszen a látványelemek révén minden bizonnyal új dimenziót kaphatott volna a koncertfelvétel. Hiányérzet azonban egy szál sincs, ámulat, megbecsülés, csodálat van csak.
Bevallom, nehezen ocsúdtam a 68 perc elteltével. Maximális respekt, és nagy-nagy köszönet ezeknek a nagyszerű embereknek: a trió „óriássá nőtt” muzsikusainak!

olasz