Miként? Oly módon, hogy a felhangzó dalok egy mese történéseinek fonalára lettek felfűzve!
Amíg a család apraja a mesére figyelhet elsősorban, a felnőttek pedig a muzsikára! A cél nem lehet más, mint az apróságok figyelmének fokozatos átirányítása a zenére. A magyar nyelvű „csalimese” determinálja a hazai piacot, de a küldetése nemes, a megoldása pedig némileg formabontó. (Na jó. A Péter és a farkast pl. mindannyian ismerjük.)
Nem derül ki sajnos a felhangzó mese szerzője, ahogyan a mesemondó személye sem egyértelmű. Feltehetően maga Paár Julcsi az „elkövető”, de szóljatok rám, ha elpillantottam valamit a lemezborítón! Ha már a főszereplőnél tartunk: már a kezdeti, Tárkány Művekben eltöltött időszakában lehetett sejteni, hogy kijár neki szóló album is egyszer csak, amit a későbbi bandáiban nyújtott teljesítményei sorra megerősítettek.
Visszatérve az előző (bizonytalan) gondolathoz: ami egészen bizonyos, az a mese és a népzene magas minőségű, erőteljes kohéziója. Ideális program unokákkal közösen hallgatni meg a CD-t hosszú téli estéken, például. Vagy bármikor máskor. Több okból, de most csak egyet mondok. Ez a legjobb zene-terápia (Julcsi hivatásával), egészséges testek és lelkek számára is!
A Tekereg címet kapott nyitó dal ideális ráhangolódás. Nem mellesleg a muzsikus-segítőtársak empatikus, az adott hangulathoz maximálisan alkalmazkodó képessége is azonnal megmutatkozik. A mese kezdetét jelző track címe mi lehetne más, mint Egyszer volt… Amelyben közhírré tétetik, hogy a mesehős Jancsi elhatározta, hogy körbekerüli a világot, hogy a legszebb, feleségnek való lányt találja meg magának. (Szabó Dániel érzékeny cimbalom-játékával a középpontban.) Az első, útba eső falu a bolondos leányoké, akik énekelnek is persze, nem akárhogyan! Mégis. A bolondos lányokat ritkán veszik feleségül - egyes helyeken legalábbis. Pedig mennyire csábosak a népzenére emlékeztető motívumok (is)!
Maradt a vállalás alapja: úton lenni. És boszorkányokra lelni! Akik, ha kiszámolókat ismernek, talán nem olyan félelmetesek. Vagy mégis? Mert azért boszik ők, mégiscsak, jó lesz hát vigyázni! Holott mögöttük van olyan zenekar, akik moldvai muzsikát is játszanak (vallja mamikám) és számos másikat, Boszorkányos tempóban, akár! Innen aztán kit emeljek ki név szerint? A fúvós Bede Pétert, a hegedűs Csernók Klárát és Takács Ádámot – vagy a teljes csapatot legszívesebben, hiszen mindenki megérdemelné!
És az milyen, amikor olyan Vihar kerekedik, amit minden gyerek örömmel vesz, hiszen akár el is játszhatja azt! Hallgassátok csak! Meg a suszter-nóta! Ez hogy jön most ide? Mondtam, hogy hallgassátok meg! És amikor a Áj falusi csárda következik, az ám a csárdás. vidám dolog! A Pokol pedig? Alig pár lépés onnan, viszont remek ürügy és alkalom az újabb mulatozáshoz, „szájdudával” épp úgy, mint anélkül!
A mélységből egyetlen út vezet csak kifelé, az is Hazafelé! Csodák csodája: ott lesz az a hely, ahol Jancsi megtalálja a vágyott világszép lányt, és vele a boldogságát. A lakodalom természetesen világra szóló, hatalmas vendégsereggel: mindenkivel, akik segítették Jancsit a viszontagságos útján. (Illendően be is mutatkoztak ők a végén, hogy a rádiójáték-szerű élmény se maradjon ki a mai, mesére, zenére és játékra fogékony gyerkőcök életéből.)
Tudjuk, minden értelmes mesének van valami tanulsága. Márpedig ez egy értelmes és szép mese. (Ahogyan a muzsika is megejtően szép!) A történet tanulsága valami olyasmi, hogy néha bizony, magunk sem látunk az orrunknál tovább. Nem vesszük észre a közvetlen közelünkben található szépségeket csak azután, ha a fél világot, legalábbis más vidékeket is bejártunk, valami hasonló, vagy valami vágyott tárgy után. Azaz, ha nagyon zanzásítjuk a mondandót: kicsit mindannyian Jancsik vagyunk.