Már az ötlet sem semmi, hát még a megvalósítás! Mert nem arról van szó szimplán, hogy most lett egy ilyen is. (Jut eszembe: a Szimpla Kert adott ki effélét – sorozatban és CD-n.) A lemezanyag kifejezi egyben a remek adottságokkal rendelkező (és azokat jól kihasználó) helyszín szervezői filozófiáját, a megvalósításához szükséges rálátást és szakértelmet, a zenészek hangulatának (komfortérzetének) elősegítését, valamint a fogadtatást a másik oldalon, megmutatva a közönség reakcióját: aktivitását az aktuális évad felhozatalában. Elmondhatjuk tehát, hogy ez a kiadvány nem egyéb, mint a Dél-Alföld talán leghangulatosabb klubja működésének egyfajta leképezése, esszenciájának hangzó lenyomata.
A fő „csapásirány” az igényes popzene, tehát nem szorosan a mainstream. Saját kútfőből vett definícióval élve: progresszív pop, amely a Petőfi Rádió évtizedekkel ezelőtti, zene-szerkesztési szempontok szerint vett fénykorára emlékeztet valamelyest. Amikor is az történt, hogy sikerült olyan műsorokat összeállítaniuk, hogy ha nem ismerted az éppen futó számot vagy előadót, akkor is szívesen hallgattad őket. Mondhatni, gyakorlatilag ennek a szemléletnek megfelelően állt össze a csongrádi lemezanyag. Így az akár az új pop-rock nemzedék seregszemléjének is tekinthető (üdítő kivételekkel megspékelve), vagy egy remek dalokból álló, élőben rögzített ritkaság-gyűjteménynek. Vagyis, bármilyen szemszögből tekintünk rá, teljesen rendben van a dolog.
De milyen válogatásról van szó? Sorolom részletesen, figyeljetek! Az Elefánt karizmatikus Sokáig vártalak előadása – a hölgy-közönség hathatós támogatásával - azt az illúziót kelti, hogy Operett-Magyarországnak végleg befellegzett. Legyen úgy! Az Esti Kornél, illetve az Akik élnek azt igazolja számomra, hogy nem mindegyik, hasonló stílusú fiatal banda Lovasi köpönyegéből bújt ki. Az Irie Maffia a Kell egy ház-zal a színpompás feldolgozások gyöngyszemeinek egyikét görgeti elénk. Hatásos, vénás szuri a Hiperkarma Lidocain-ja is. A Bohemian Betyars Ne sírj, anyám jó kis buli-indító nóta lehet alkalmasint, bár tök mindegy, hogy ezek a bohém betyárok mit játszanak éppen, a siker sehol, sehogyan sem marad el.
A B oldalon az Áron András & The Black Circle Orchestra által (Schoblocher Barbara segítségével) idevezetett, Neil Young-hangulatú(?) Glowing Pink Rosé a nemzetközi nívó pályavonalát csippenti. Az Ivan & The Parazol tavalyi koncertjére úgy emlékszem, hogy akadt ütősebb nóta is, mint a Játék, de ne legyünk telhetetlenek. Amikor pedig pörögni kell rendesen, érkezik a segítség és a Parno Graszt, egyenesen Paszabból! Betyár vagyok jól tudom – mondják, és tudjuk, hogy igazat beszélnek, hiszen mi is vagyunk így egy páran. A Vad Fruttik furcsa „friss gyümölcse” ezúttal a hétköznapok állatkertjéből(?) szabadjára eresztett Majom majom. A Nagyúr Túl rövid szokatlan hangvételű száma pedig remekül foglalja keretbe ezt a szokatlan albumot.
A fenti dalok között megbúvó kakukktojás a KFT eredetileg Bódy Magdinak szánt kvázi debütáló fesztivál-dala, a Bábu vagy, de a mondandója tán aktuálisabb mostanság, mint a maga idejében, 1981-ben.
A koncertlemez-válogatásból mindössze 100 darabot gyártottak. Amennyiben képződik profit az eladásból, az nemes célokra jut, mégpedig a Fábián Juli Emlékalapítvány közreműködésével. Ez utóbbi megjegyzés nem a reklám, hanem a rend kedvéért került ide. A lemez ugyanis önmagában ÉRTÉK (és nem a ritkasága okán), ezen nincs mit ragozni. Így tehát, a megvásárlása okán felettébb érdemes a helyszínre látogatni, hiszen kizárólagosan a Tisza Presszóban árusítják a korongot. Aztán hagyhatjuk nyitva, milyen kalandokat tartogat még a tiszai „tengerpart” és a csongrádi nyár.