Ma 2024. október 11. péntek, Brigitta napja van

Nagy Szabolcs: Varjak várják novembert (Publio Kiadó)

Most komolyan kérdezem. Lehet-e komolyan venni Nagy Szabolcsot? Nos, ez költői kérdés volt az ő költői énjéről, hiszen a válasz kész: sokkal inkább akkor, amikor bluest zongorázik, vagy zenét szerez.

Mert amikor a könyveit olvassuk, akkor lehetetlenség! A csillagszerű juhász című novelláskötete(?) ürügyén már szóltam erről. Abban a cikkemben a Karinthy Frigyeséhez mértem az ő humorát, amely megállapítás annyiból pontatlan, hogy visítva röhögni legjobban Nagy Szabolcs írásain lehet.
Ideértve ezeket a verseket! Kosztolányi játékossága, Weöres könnyedsége köszön vissza bennük, és néha Rejtő is befigyel, de nem a Szaharából, hanem csak innen, a Sárrétről. Nagy Szabolcs szűkebb hazája ideális terep, hiszen a természeti környezete igazi állatparadicsom! Ennél fogva mégis csak Romhányi József lenne az első számú igazodási pont, ám Szabolcs tovább megy nála az alkotás tekintetében: túltesz a „szimpla” rímhányáson.
A Szabi által megfigyelt és megszemélyesített állatok számos emberi tulajdonsággal bírnak. Különös ismertető jelük, hogy feltűnően hasonlítanak valamelyik ismerősünkre. (A felső szomszédunkat, egy mufurc, antiszociális állatot – kivételesen – nem véltem felfedezni közöttük.) Mindez persze a játék része Szabolcsnál (is). Csakúgy, mint a sziporkázó szójátékok, a mulatságos szófacsarások. Ezek a tényezők, valamint a Szabi komplex gondolkozási módja azok, amelynek segítségével képes túltenni a fent nevezett, országos hírű elődjén. Ergo: hitem szerint a Varjak várják novembert igenis, jelentős irodalmi értékkel bír! Akárhonnan nézzük tehát, Nagy Szabolcs verseskötete komolytalanul komoly, rendkívül szórakoztató, ugyanakkor elismerésre méltó munka! Csillogó ritkaság a maga nemében.
Némi használati utasítás, vagy ha úgy tetszik jó tanács hozzá: ne siess az olvasásával a saját érdekedben, nehogy egyetlen poén is elkerülje a figyelmed! Hiszen azok ott sorjáznak, sorról sorra!
Ahhoz, hogy Szabi címet adjon a verseinek, nem vette a fáradságot. Ne is törődj vele, mert ez a megnyilvánulás is a költői voltának, egyéniségének egyfajta védjegye.
Igen. Kézbe véve azt tapasztaljuk, hogy kissé karcsú a kötet, mégis tömény abban az értelemben, hogy amit bele lehet sűríteni egy efféle anyagba (ha létezik hozzá hasonló egyáltalán), az bizony ott van. Nagyon ott!
Mit mondhatnék még? A rockzenész Vörös István (mert hogy elismert költő is alkot ezen a néven) lemezsorozatának címét kölcsön véve, majd galádul kifordítva (bocs, Pisti!): Olvass, ha jót akarsz! Annál is inkább, mert itt az ideje, hogy megismerd egy remek magyar muzsikus másik oldalát: a kivételes humorát, ezúttal versekbe szedve!

Olasz Sándor