Ma 2024. május 22. szerda, Júlia, Rita napja van

Muzsikás koncert Éri Péter emlékének

Éri Péter november 11-én lett volna 70 éves. A Muzsikás előre meghirdetett Fonó-béli koncertjét így az ő emlékének ajánlja.

„Éri Péter születésnapján a hozzá legközelebb álló zenészekkel, vendégekkel emlékezünk, gondolunk rá, tovább erősítve a hitet, hogy népzenénk páratlan szépsége szellemi és lelki töltődés mindenkinek!” – írja a Kossuth-díjas együttes honlapján. A koncerten közreműködik az Erdőfű, amelynek alapító tagjai Éri Péter gyermekei, Éri Katalin és Éri Márton, fellép Kacsó Hanga (ének) és Fülei Balázs (zongora) és természetesen az 50 éves Muzsikás együttes tagjai: Sipos Mihály (hegedű), Hamar Dániel (bőgő), Porteleki László (hegedű), közreműködik: Mester László (kontra).

Az Erdőfű Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásából jött létre. A tagok mind elkötelezett hívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerthelyszíneken egyaránt. A zenei műhelynek is tekinthető kezdeményezés célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait tartva szem előtt. A zenekar tagjai: Maruzsenszki Andor – hegedű, Kiss-Balbinat Ádám – ének, hegedű, Éri Márton – brácsa, Éri Katalin – nagybőgő, közreműködik: Salamon Soma – tangóharmonika, furulya. Martin György Kalotaszegen című lemezük – amely felkerült a Transglobal World Music Charts rangos világzenei toplistájára – az utolsó kiadott album, amely Éri Péter játékát örökítette meg.

A Muzsikás együttes legendás Allegro Barbaro című műsorában Bartók és Kodály zongoradarabjait ötvözi magyar népzenével. A 2008-ban felvett azonos című lemezükön Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész közreműködésével szólalnak meg a darabok, az elmúlt években a műsort Fülei Balázs zongoraművésszel játszotta a zenekar. A nov. 11-ei koncerten ezek a dalok is felcsendülnek a Liszt-díjas zongoraművész részvételével a Fonóban.

Kacsó Hanga székely-mezőségi családba született, számára a közös éneklés hagyomány volt. 16 éves korában tűnt fel a Fölszállott a Páva tehetségkutató televíziós műsorban, két évre rá, 2014-ben a második ízben kiírt versenyben a népdal-szólista kategória győztese lett. A Muzsikás együttes meghívott vendégeként, énekeseként az elmúlt években olyan legendás fesztiválokon lépett fel az együttessel, mint a Merode Fesztivál (Belgium), az Enescu Fesztivál (Románia), a Sur Jahan Fesztivál (India), vagy az Ethno Port Fesztivál (Lengyelország).

A koncertről bővebben és jegyek a Fonó weboldalán: https://www.fono.hu/hu/programok/2023/muzsikas-vendeg-fulei-balazs-zongora/