Ma 2024. április 15. hétfő, Tas, Anasztázia napja van

Hans Lüdemann TransEuropeExpress Ensemble: On The Edges 3 (BMC Records)

Különös menetrendje van ennek a csúcsszuper TransEuropeExpressnek! Az On The Edges 1 Marokkó felől futott be tavaly. Majid Bekkas (gembri, oud) segítségével a gnawa és a free jazz fúzióját hozta el nekünk a poggyásztartójában. A játékos elemeket sem nélkülöző következő szállítmány (meglepő módon On The Edges 2 címmel) kvázi virtuálisan, vagyis digitális verzióban érkezhetett csak hozzánk a hűvös Észak-Európából.

A mostani pedig az ellenkező irányból, Olaszországból indult, a maga CD-re préselt valójában.
Tartalmilag nem valamely stílusirányzatot, mint inkább a vendégeik művészetét helyezve előtérbe, ezúttal. Az olasz jazz nagyasszonyának mondott sokoldalú zongorista, Rita Marcotulli (aki - egyebek mellett – egy különleges Pink Floyd tribute-műsorban is közreműködött), valamint a harmonika-virtuóz Luciano Biondini mozgósításával. DiMeola olasz harmonikása, Fausto Beccalossi mellett alighanem az ő nevét is meg fogjuk tanulni.
A teljes leosztás egyik pikantériája az, hogy a zenekarvezető Hans Lüdemann maga is zongorista. A másik pedig, hogy az olasz művészek összeszokott párost képezve egy duó-lemezt is megjelentettek. Vajon hogyan fognak beilleszkedni a nemzetközi jazz-szabadcsapatba? A személyes válaszom: remekül!
Mindez tulajdonképp nem akkora csoda, hiszen profi jazzmuzsikusoknál, megfelelő rezonancia esetén működni szokott az ilyesmi. A kérdés szinte csak az, ha jelen van a kémia, mennyi időt vesz igénybe az összerázódás. A cél érdekében, ekkora (kilenc főt számláló) együttesnél a „kiscsoportos” próbák sem ártottak, de most tényleg. Ráadásul az történt, hogy az előkészület fázisában Lüdemann elnyert egy római ösztöndíjat. A szerencsés csillagzat együtt állása tehát megvalósult, aminek üzenet-értéke kellett, hogy legyen. És lett!
A két zongora hangjainak káprázatos girland-fonódásaiból már az első számban kapunk ízelítőt. A Stagione című darabot egyébként Biondini jegyzi. (A zongoristák közt létrejött „hangverseny” később is folytatódik.) Mi sem természetesebb, hogy Luciano is itt teszi le először a névjegyét, egyszersmind olyan finom, de erőteljes vezérfonalat húz körbe, amelybe valamennyi hangszeres bátran belekapaszkodhat. Hát kapaszkodnak is, ha adott a lehetőség. Ugyanakkor, ez a szám előrevetíti valamelyest a lemezanyag stílus-béli behatároltságát.
Azt mindenképp, hogy a free-elemek ezúttal visszafogottabbak. (Amikor mégsem, akkor igen markánsan vannak jelen, kivált a fúvósok jóvoltából, de az ismerős dobos, Dejan Terzic is sokat tesz az ügy érdekében.) A helyükön apró, finom dallamok sora tünedezik elő. Annál is inkább, mert a TransEuropeExpress együttese most olyan ország művészeivel kooperál, ahol a dallam középpontba állításának komoly hagyományai vannak.
Itt ugyan nem pontosan ez történik, hiszen jazzmuzsika ez, a legjavából! Méghozzá változatosan és gazdagon hangszerelve, világszínvonalú hangszeres tudással elővezetve. Remekül megszólaló modern zene született tehát, olyan, hogy a mainstream kedvelőinek sem lehet okuk panaszra.
Mondanom sem kell, hogy máris nagyon várom a TransEuropeExpress következő elindulási pontjának kijelölését, aztán pedig az útja minőségének (lehetőleg kézzel fogható) dokumentálását!

Olasz Sándor