Ma 2024. június 13. csütörtök, Antal, Anett napja van

„Ma éjjel semmi sem olyan, mint amikor olyan, amilyen” Quimby - Danubia Zenekar: Class&Roll - Budapest MVM Dome, 2024. március 9.

Egyszer már megvolt a Quimbynek az Aréna, csak nem ez, hanem az, amelyik 2016-ban is állt. Megadták a módját annak a nagykoncertnek is. Mindegyik dalhoz érkeztek vendég-zenészek, grandiózus volt a látvány, és számos további ötletet vonultattak még fel. Csak lestünk (és bármikor megleshetjük újra DVD-n), hogy micsoda élet, Micsodaország teremtődött a színpadon!

Mindezek hatására lázas Quimby-elvonási tünetek léptek fel nálam (értsd ahogyan mondom: jól), így aztán a legkevésbé sem okozott gondot a mostani bulira való hangolódás, sőt! A fiúknak viszont fel volt adva a lecke, kitalálni az aktuális újdonságokat, ami – ellentétben a megvalósítással - alighanem ideig-óráig tartott.
A 2018-as margitszigetes, a Danubia Zenekarral közös koncert után ugyanis maradtak elvarratlan szálak, az ismétlés kívánalma legalább, amit a világjárvány izmos balegyenessel vert keresztbe. Ám most visszaadta, amit elvett a balsors. Megvalósulhatott az újabb kooperáció, nem kicsit felturbózva, természetesen.
Mint néhány klasszikus zenei előadás, ez a buli is egy röpke nagyzenekari nyitánnyal operált. A „varázshegyen innen” pedig jól látta a Quimby az ő varázsgömbjében, hogy ez bizony, megfoghatja a közönségüket. Tettek hát ellene, mégpedig egy hosszas, pörgős zenei blokk elővezetésével! Androidő, Hoppá, Senki se menekül, Ventilátor blues, Egónia, jöttek sorra, bemelegítésképp... Mit mondjak, nem ezek a percek voltak azok, amikor hallottam, mit játszik a hárfa!
Eközben kiderült jól, hogy a látvány nem csak hogy kivetítős (három helyen is), de számos új elemmel dúsított: a csarnok méreteihez alkalmazkodva szélesvásznú, rész-elemeiben körbefutós. Összességében pedig szemkápráztató.
Ami pedig a hangszerelést illeti (ami Ott Rezső munkája): a Danubia számonként eltérően, hol jobban, hol kevésbé folyt bele a Quimby játékába. Mégis, valahogy mindig kialakult a szükséges egyensúly: egyetlen percre sem nyomta el egyik zenekar a másikat. A figyelem és a fegyelem végig példaértékű maradt. A „játszani is engedd” kívánalma ugyanakkor maximális teret kapott. A legutóbb említett dalban például az egyik vendég-zenész, Vastag Gábor ízes slide gitár-szólója. Sopánkodásra való ok egy szál sem maradt, az Ajajjaj-t hallgatva, de a Forradalom kitörésekor sem. Megjelentek az Állatok a legelőn, és Halleluja, hajt még a Libidó!
Újabb Danubiás prológ következett, amelyből – nem csekély meglepetésre – a Nyina bontakozott ki. Ennyire keményen, mégis ennyire lágyan tán még sosem hallottam ezt a dalt, amely ebben a formában az előadás egyik csúcspontjának bizonyult.
A sikeren felbuzdulva A Próféta is hasonló, nagyzenekari bevezetőt kapott, hogy mire megérkezik az Autó a szerpeninen, szerves egységbe forrjon a két, alapból különböző zenekar játéka. A Fekete Lamoure viszont megrázó élménynek bizonyult számomra, mert egy bálnanő ütemesen döngette a térdével a székemet, és semmi áron sem hagyta zavartatni magát. Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy a Bálnák ki a partra egy másik zenekar műsorához tartozik.
Kis szerencsével benépesült Az otthontalanság otthona (némi rappel megtűzdelve), de elszabadult a Káosz Amigos is. Szegény karmester, Balassa Krisztián alig győzött rendet tenni. (Bocs, csak vicceltem.) Az újabb csendességet Don Quojote ébredése hozta el nekünk – majdhogynem átmenetileg, mert a Viharon túl, szélcsenden innen előtt, a miheztartás végett bejött a Heaven Goes to Hell. Ezek után Jekyll és Hyde, a hótreál Ultravaló és Dódi laza frontemberkedésével a Nice Day következett, a koncert második csúcspontjának elérkezéséig. Ez nem volt más, mint az öregedés gyönyörűséges himnusza, a számomra mindig megható Lámpát ha gyújtok. Kontrasztképp a Leszek ma én a tiéd jött, végül a nagyszerű ráadások. A Most múlik pontosan, a Sehol se talállak, és persze a kihagyhatatlan Magam adom. Záró poénként pedig a Kicsi ország utolsó sora. (Azért sem írom ide, hallgassátok meg!) Hát bizony, kellett néhány nagy levegővétel a heveny libabőr tüneteinek enyhítéséhez.
Ilyen parádés előadás láttán felmerül a kérdés: mi a Quimby titka, mitől Quimby a Quimby? Szerintem a szerencsés csillagzat-együttállás az oka mindennek! Elsöprő energiák, vitalitás, dög, kreativitás - és a líraiság együttes jelenléte. A szövegeikben hemzsegnek az elgondolkoztató, érzékletes képek, színpadi jelenlétükben pedig karizmatikus frontemberek és a remek hangszeres előadók emelik a „kivételes” kategóriába a zenekart.
Az MVM Dome-ban pedig új harmóniák születtek és új energiák szabadultak fel. Klasszikus rock-ünnep volt ez kérem, a javából!

Olasz Sándor, fotó:Polgár Péter