Ha pedig a témánál, azaz Kodálynál és a MAO-nál vagyunk, ne feledkezzünk meg Pege Aladár Páva-feldolgozásáról, amely a világhírű nagybőgős 1980-ban kiadott lemezén található.
Sorjáznak tehát a pozitív példák, nem érdektelen tudni azonban, hogy Kodály Zoltán nem szerette a jazzt. Megjelentetett viszont egy tanulmány-gyűjteményt 1954-ben: „A zene mindenkié”. A könyv beszédes címe idővel szállóigévé nemesült. Ezzel aztán a jazzmuzsikusok is magukénak érezhetik Kodályt, hát nem? Tekinthetik a műveit inspirációs forrásnak, akár.
A hazai jazzélet krémjét felvonultató big band és a debreceni Kodály Kórus együttműködése végső soron izgalmasan összetett zenei eredményre vezetett. Ami pedig a lemezanyag koncepcióját illeti, Kodály, illetve a MAO vezető muzsikusainak művei elszórtan, felváltva hallhatóak a dupla korongon, de nem véletlenszerűen, természetesen.
A Prelude to the Night című, intenzív kórusbetéteket is tartalmazó Fekete Kovács-szerzeménnyel ered meg a zene-folyam, amely hangulati újraértelmezést az Este című Kodály-kórusmű, vagyis a tulajdonképpeni ihlető forrás követi, természetes egyszerűséggel. És így tovább, vagy majdnem ugyanígy. Háry János-daljáték részlet például nincs a lemezen, de egy, az Intermezzo-ja hatására írott, kórussal és remek harsona- és trombitaszólókkal felerősített, felturbózott Subicz Gábor-szám (a Determination) viszont igen. Kodály Sirató énekére pedig Pocsai Kriszta reflektál gyorsan, mégpedig angol nyelven, Ávéd János hosszan és szomorkásan csordogáló jazz-darabjában. A következő „páros” (a False Call) free-jazzes fele pedig – hasonló szellemű tenor szaxofon-szóló mellett – kellemes meglepetést: tárogató-futamokat is tartogat a számunkra.
A kettes számú CD zenei alapját két ismert Kodály-kórusmű képezi: a sokszínű Mátrai képek nagyszerű kórus-teljesítménnyel, valamint a lemezcím-adó szám, a Felszállott a páva. Legfőbb ékességük a kórus izgalmas szerepe a jazz-verziókban, amely megoldás a lemezanyag egészének egyik vonzerejét képezi. Nem feledkezve meg a részben már említett fúvós szólistákról. Ők: Fekete-Kovács Kornél (harsona), Korb Attila (harsona), Subicz Gábor (trombita), Ávéd János és Bacsó Kristóf (szaxofon), Cserta Balázs (tárogató). És persze a nem-fúvósokról sem, akik szintén remekelnek. Meg az a bravúros Childrens Song-feldolgozás (Fekete-Kovács Kornél munkája), majdnem a végén!
Ezzel együtt felmerülhet a kérdés: lehetett volna-e szimpla CD-t kihozni ebből az anyagból – a klasszikus Kodály-kórusok elhagyásával? Én azt gondolom, elméletileg minden további nélkül, egyébként pedig mégsem. Azon kívül, hogy velük együtt igazán különleges ez a kiadvány, talán Kodály Zoltán zenei munkásságát sem árt megpróbálni visszaszivárogtatni az arra fogékony, egyre vékonyodó réteg tudatalattijába.
A másik, hipotetikus felvetés: vajon, tetszene-e ez a nívós, nem kis apparátust felvonultató muzsika a Mesternek? Meggyőződésem szerint nagyon is, és nem csak azért, mert az ő munkáinak a metszete is híven megtalálható rajta.