Ma 2024. június 13. csütörtök, Antal, Anett napja van

Aki Takase Japanic: Forte (BMC Records)

Mint a hideg eső cseppjei, úgy koppannak a zongorahangok, a legelején ennek a felvételsorozatnak.

Talán Aki Takase kedvenc festője, Frida Kahlo emléke miatt sírnak így, és ennyire. A záró szám pedig? Az eredetijét a jazz-zongorista Fats Waller együttese játszotta lemezre Amerikában, majd száz évvel ezelőtt, sokak által máig a jazz alapritmusának tartott swing népszerűségének hajnalán. És hogy mi minden és hogyan történik a Forte címet viselő lemezen a kezdet és a végpont között? Ez a kérdés, válaszoljatok! Ha egyelőre nem sikerülne, olvassátok el a reflexiómat, amely nagyon a történet elején kezdődik. Az együttes-név, a Japanic lehetséges megfejtésével.
Emlékeztet Aki Takase szülőhazájára, Japánra, ugyanakkor német is (igen, pánik!), bár ez kevéssé fontos. Ennél lényegesebb az együttesben bekövetkezett személyi változás az előző felálláshoz képest, amely első látásra két főt érint, valójában csak egyet. A tényleges eltérés a nagybőgős posztján van: Carlos Bica az új fiú. A másik névváltozás mögött nincs személycsere. A művésznév, vagyis a DJ IllVibe tulajdonosa Vincent von Schlippenbach, vagyis a művésznő fia! Aki Takase korábbi duó-partnere, a szaxofonos Daniel Erdmann, valamint a dobos, perkás Dag Magnus Narvesen erre a CD-re mentett produkcióra is a zongorista hölgy mellett maradt. A legeslegfontosabb tényező a muzsika minősége, persze. Sorolom a példákat.
A nyitó szerzemény, a spanyol egyházi ünnepi fesztiválhoz címzett Festa Magdalena lényegesen összetettebb annál, mint amilyenre az írásom bevezető soraiból következtetni lehet. Sorra „érkeznek” a szereplők a fiesztára: az együttes tagjai, valamint Nils Wogram (szárnykürt) olyannyira, hogy az utazás torlódásokat eredményez. Ez így, ebben a formában, érdekfeszítő váratlanságokkal tűzdelve nagyságrendekkel kellemesebb annál, mintha magunk is egy dugóban araszolnánk. Végül egy kedves dallam oldja fel az esetlegesen felgyülemlett feszültséget. A játékos Step Skip Stop-ban szintén mindenki leteszi a névjegyét. Amit azonban a dj művel, affélét nemigen hallunk jazzben! Mindez valahol a Forte egységét és egészét is meghatározza, Erdmann soron következő száma pedig a megtévesztésig olyan, mintha a zenekarvezető jegyezné – azt is.
Egyáltalán, milyen ez a bizonyos Japanic Makrokosmos? Daniel Erdmann szerzeménye tökéletesen világítja be azt. Sőt, a szerző maga szolgál magyarázattal hozzá. Muszáj idéznem: „...különböző rétegekből áll: egy statikus összetevő felett szabadon lebeg egy megkomponált. Fantasztikus univerzum.” Az első mondat értelmezését nem vállalom, de kijelentem, hogy épp olyan élvezetes bonyodalom a szám, mint amilyennek hallom! Az egymáson futó párhuzamos történések útját képtelen vagyok eltéríteni, de lehet, nem is kéne, mert az úgy nagyszerű, ahogy van! Ráadásul, egyszer csak elkövetkezik az Alexander von Schlippenbach-hal közös négykezes zongorajátékon alapuló, lokomotív-lüktetésű Timeless Story, a további csodákról nem is szólva.
A közreműködők részéről megnyilvánuló rendkívüli nyitottság, a generációs különbségek maradéktalan eltüntetése, a zenében pedig a hangsúlyok szüntelen, szokatlan eltolódása a jazz berkein belül maradva is egyedivé varázsolja a muzsikát.
Ha pedig az egy varázslattal kabáttá változna, mit kérhetnék mást: erre varrjál gombot! Amúgy, az új kedvencemmé avanzsált Aki Takase-lemezről beszéltem...

Olasz Sándor