- Még valamikor 1968 februárjában sok különböző nevünk volt, ami általában hetente változott, mert olyan pocsékok voltunk, hogy azt kellett elhitetnünk a közönséggel, hogy mindig egy új együttes vagyunk, ahhoz, hogy újra meghívjanak minket a klubokba játszani, ahol hírnevet és sok pénzt szerettünk volna keresni. Az ügynökünk, aki történelmet tanult a főiskolán, állt elő a Jethro Tull névvel. Jethro Tull egy angol mezőgazdasági feltaláló volt a 18. században, ő találta fel a sorvetőgépet. Éppen ez volt a nevünk azon a héten, amikor a híres londoni Marquee Club felajánlotta, hogy játsszunk csütörtök esténként a klubban. Így aztán maradt ez a név. Túl késő lenne megváltoztatni? Azt hiszem, igen.

- Miért történt olyan sok változás a felállásban az elmúlt évek során?

- Ennek számos oka van. Néhányan a fiúk közül azért mentek el, mert megházasodtak és családot alapítottak, vagy saját együttest hoztak létre, szóval ilyen okok miatt. Jeffrey Hammond-Hammond azért ment el, hogy festőművészként működjön tovább. John Glascock tragikus halála szívbetegség következtében történt. Két tagot pedig elbocsátottunk. Most mindannyian jó haverok vagyunk. Mint egy nagycsalád tagjai, vagy két focicsapat.

- 1976-ban az egyik híres Tull-dal, a „Too Old To Rock And Roll” (Túl öreg a rock and rollhoz) címet kapta. Most visszatekintve erre, hogyan éreztek ezzel kapcsolatban?

- Ez sem akkor, sem most nem jelentett önéletrajzi utalást. Ez egyszerűen az album egyik dala volt, amely a divatkultúrában, illetve a pop- és rockzenében történő ciklikus változásokról szólt. Ez 1975-ben egy meglehetősen helytálló jóslás volt, tekintve, hogy manapság is a 60-as és 70-es évek zenéjének felhasználásával írt dalok szerepelnek a toplistákon.

- 1973-ban, miután a „Passion Play” album rossz kritikákat kapott, az együttes felbomlott. Miért?
- Egyáltalán nem bomlott fel az együttes! Az akkori menedzserünk úgy döntött, hogy a rossz kritikákra válaszul megegyezett egy befolyásos popmagazin, a Melody Maker szerkesztőjével, hogy címlapon hozza le az együttes feltételezett döntését arról, hogy szétmennek. Semmit nem tudtunk erről, mindaddig, amíg nem olvastuk ezt az újságban. Természetesen rendkívül mérgesek lettünk. Azt a benyomást keltette rólunk, hogy meg vagyunk sértődve, és ostobák vagyunk. Ami valószínűleg igaz volt, de nem akartuk, hogy ez negatív módon legyen tálalva a nyilvánosság számára. A Jethro Tull soha nem bomlott fel egy pillanatra sem. Köszönjük, de nem kérünk a „visszatérés-turnékból”, hiszen el sem mentünk soha!

- Hasonlóan a „Living in the Past” (A múltban élni) dalotokhoz, ti is a múltban éltek?
- Nem az a fajta vagyok, aki nosztalgiázik, vagy a múlt emlékein rágódik. Jobban szeretek a jelenben és a jövőben élni. A közönségünk egy része azonban nyilvánvalóan kedveli a nosztalgiát, és a régebbi anyagok nekik szólnak. Számunkra azonban ez nem azt jelenti, hogy egy harmincéves dalt játszunk, hanem azt jelenti, hogy mindig egy-egy napos dalokat játszunk, mivel azokat valószínűleg egy nappal azelőtt játszottuk valahol egy másik színpadon. Azt remélem, hogy a zenei stílusunk valamennyire időtlen, és nem egy konkrét zenei divatban gyökerezik.

- A pop- és rockzene sokat változott az elmúlt 30 év folyamán. Hogyan látod ezeket a változásokat? Hallgattok-e olyan új zenéket, mint a techno, vagy a rap?

- Az igazi nagy változások a hatvanas évek közepén, végén, illetve a hetvenes évek elején történtek. A világ különböző kultúráiból és történelmi időszakaiból eredő hatások megjelenése egy gyorsan kialakuló és g­azdag zenei környezetet eredményezett. A népzene, a klasszikus zene, a blues, a jazz és az ázsiai motívumok kitágították az amerikai eredetű pop és rock határait. A Jethro Tull része volt ennek a kibontakozásnak. A hetvenes évek közepétől ez a fejlődés sokkal inkább technológiai, mintsem zenei jellegű volt. A zenei hangminták, ezek összeillesztése és összerakása, valamint a számítógépes fejlődés elérhető áron tette lehetővé a tömegek számára, hogy zenét készítsenek. De a zene körbejár. Ugyanazok az egyszerű ritmusok, dallamok és harmóniák, és szöveg-, kórusátmenetek alkotják a dalok szerkezetét. Semmi sem változik igazán, semmi sem igazán új. De a fiatal zenészek minden egyes új generációja felfedezi a kereket, a Beatlest, a napszemüveget és a limuzinokat. Miért kéne csalódást okozni nekik, amíg ők és a rajongóik azt gondolják, hogy valami újat hoztak létre? Adj egy gyereknek egy vödör festéket, és újrafesti a házat. Ugyanazok a régi téglák a felszín alatt. Techno és rap? Gyerekversek megspékelve egy bizonyos magatartással. Jó ötlet, de nagyon szűk zenei területet ölel fel.
- Most már az ötvenen túl, a rock nagy öregjei közé tartozol. Meddig tervezed még, hogy színpadra lépsz és lemezeket készítesz?

- Amíg kihívásnak érzem, és amíg az egészségem megengedi. Egy év, tíz év, ki tudja? Aztán meg ott van még a festés, írás és más kreatív időtöltések, amelyek szóba jöhetnek. És hogy melyiknek fogom előbb átadni magam: a szemnek, fülnek, vagy a kéznek? Az egyik legnagyobb aggodalmam az öregkori unalomtól való félelem.

- Van családod? Feleség? Gyerekek? Hol élsz?

- Huszonhárom éve élvezem a feleségem, Shona társaságát és szeretetét. Mindkét gyermekem − James és Gael −, egyetemre járnak, van öt macskánk, két kutyánk, néhány lovunk és csirkénk. Egy 18. századbeli angol kúriában lakunk, amiben egy zenei stúdió is található. Körülbelül 400 angol holdnyi földbirtokon búza, árpa és fák találhatók, mintegy 100 mérföldre Londontól nyugatra. Visszataszítónak hangzik, nem? Hogy akarok-e változtatni? Már gondoltam rá.

 - Igaz, hogy halászati gazdálkodással is foglalkozol? Hogyan kezdődött a hobbi iránti érdeklődésed, és vissza fogsz-e vonulni a zenétől, hogy egy napon teljes idődet ennek szenteld?

- 1978-ban vásároltunk egy másik otthont Skóciában is, ott, ahol születtem. Valamilyen megoldást kerestünk, hogy biztosítsuk az ingatlan fenntartási költségeit, és olvastam, ha jól emlékszem egy légitársaság magazinjában, egy cikket a vízi gazdálkodásról. Létrehoztunk egy lazacfarmot az akkor fejlődésnek induló új iparágban. Ezt egy füstölő és feldolgozó üzem, majd több halfarm követte. Bár már 250 ember áll alkalmazásban Felső-Skóciában, az üzletre fordított időm mégis nagyjából havonta egy nap. Amikor felébredek reggel, zenésznek érzem magam, és nem gazdálkodónak vagy halipari üzletembernek. Ezért fizetek másoknak, hogy ezt elvégezzék helyettem. Egyszerűen szeretem enni a világ egyik leggyönyörűbb részéről származó füstölt lazacot. A második kérdésre válaszolva, a halál eljöhet értem, de hogy a halgazdaság miatt visszavonuljak, az lehetetlen.

- Hallgatsz-e új együtteseket, és kik a kedvenceid?

- Rengeteg kéretlenül küldött demo felvételt kapok leendő zenészektől és hivatásos előadóktól, tehát meglehetősen sok új dolgot hallgatok ilyen módon. Az autós rádió és a zenei csatornák minden lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy jól informált legyek, de soha nem voltam mások műveinek a nagy hallgatója. Még amikor kezdtem, akkor is csak kevés dolgot hallottam, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet. Manapság a kedvenceim, amiket persze hallgatok is, az Muddy Waters, Beethoven és az indiai klasszikus és pop zene.

- A Jethro Tull az egyik rock legenda. Hogyan tudott ilyen sokáig fennmaradni az együttes?

- Rajongóink hűsége segít minket abban, hogy tovább dolgozzunk, és hogy pénzhez jussunk. Néhány zenésznek bizonytalan a rajongótábora, és a rajongóik hűsége is rövid ideig tart. A hűséges és elkötelezett rajongók biztosítják, hogy néhány előadó, mint például a Zeppelin, a Grateful Dead, Hendrix és a Stones nem merül feledésbe. A Tull csupán egy kisebb változata ezeknek a rock óriásoknak, akiknek a zenéje fent fog maradni, és meghatározóak lesznek majd a jövő történelemkönyveiben is.

- Még mindig olyan izgalmasak a koncertturnék, mint korábban, vagy előfordul, hogy már unod?

- Ez a munkám. Gyerekkoromban mindig valami nagyszerű munkát képzeltem el. Nem azért hagytam abba a Művészeti Főiskolát, hogy popsztár legyek: azért hagytam ott, hogy profi dolgozó zenészként próbáljam meg a karrierem kialakítani. Szeretem a munkám és még mindig dolgozom, bár már megkaptam a nyugdíjba vonulók aranyóráját.

- Nem utálod, hogy ugyanazokat a dalokat − mint például az Aqualung, vagy a Locomotive Breath −, játszod minden este hosszú éveken óta?

- Ha nem volnának tisztességes dalok, valószínűleg utálnám, de olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy olyan zenei anyagom, amit még mindig élvezettel játszom. Tulajdonképpen több mint 250 dal közül választhatok. Másrészről a Tull zenéje improvizációs elemeket is tartalmaz, ezért a dalok sohasem ugyanolyanok két egymást követő estén sem. Minden koncerten van lehetőség a változtatásokra és különböző értelmezésekre. A Tull-koncert nem lenne ugyanaz a Locomotive Breath nélkül. Legalábbis a számomra semmiféleképpen sem.

- Ha megválaszthatnád a sírfeliratod szövegét, milyen szavakat választanál?

- "Köszönöm, és jó éjszakát ". Vagy esetleg, "Van lehetőség telefonébresztést kérni?" Igen, azt hiszem ez megfelelő lenne.

- Köszönöm, hogy újra válaszoltál a kérdésekre.

- Szóra sem érdemes. Újra és újra meg fogom tenni.