Kiváló kapcsolatot ápolok az erősítőket gyártó magyar Powerstate céggel – magyarázza Alapi -, együttműködésünknek köszönhetően bemutatóztam nekik az idei frankfurti hangszervásáron, s ugyanez történt a minap rendezett Music China 2009-en. Sanghaj adott otthont Ázsia legnagyobb vásárának, ami Európában Frankfurt, az náluk évek óta ez.
Mesélj, kíváncsian hallgatunk.
Négynapos rendezvényről van szó, reggel 9-től este 5-ig tartott nyitva a vásár, a budapesti BNV-nél nagyobb területen, elképesztően sok pavilon, hihetetlenül sok kiállító volt. A rendezvény rangjánál fogva minden világcég képviseltette magát, természetesen amerikaiak, németek, ausztrálok, japánok egyaránt, ám többségben ázsiai gyártók mutatkoztak be új termékeikkel. Nem titkolom, jómagam ezért vártam annyira ezt az utat. A közismert nyugati világcégek dolgaival tisztában vagyok, naprakészen követem az eseményeket, ám az ázsiai történetek kimondottan kíváncsivá tettek.
Miért?
Ugyebár van egy kialakult kép nálunk a kínaiakról, vagyis hogy mindent eláraszt a tőlük érkező gagyi. Ez nagyrészt igaz is, mert amit nálunk kapni, az többnyire tényleg silány minőség, ám az utóbbi egy-két évben bizony belefutottam kimondottan színvonalas kínai darabokba is. Arról már nem is beszélve, hogy sokat hallani a hihetetlen kínai fejlődésről – nosza, mondtam magamban, most jó alaposan szemügyre veszek mindent!
Tapasztalatok?
Ha azt mondom, hogy gyakran eltátottam a számat, nem is mondtam semmit. Valóban elképesztő az a fejlődés, amit ott történik, bátran mondhatom, hogy magyar szemmel és ésszel szinte felfoghatatlan. Már nem csodálkozom, mikor arról olvasok, hogy tíz éven belül Kína lesz a világ vezető hatalma. Kétségem sincs e felől.
Erre még visszatérünk, de mi történt a vásáron?
Naponta négyszer tartottam 15-20 perces bemutatót a standunkon. Itthon rögzítettük az alapokat, s arra játszottam a legkülönfélébb stílusokban, de többnyire rockot és jazzt.
A youtube-on láttam, hogy akusztikuson is nyomtad.
Ez nem volt betervezve, de az egyik standon találtam egy piszkosul jó akusztikus gitárt, annyira megtetszett, hogy elkértem és játszottam egy negyedórát rajta.
Gondolom a kiállító legnagyobb örömére…
Fülig ért a szája, az egyszer biztos. Egyébként sokat videóztunk, akit érdekel, az megnézheti a felvételeket a www.youtube.com oldalán, elég ezt beütni: Istvan Alapi at Music China 2009.
Mi már láttuk és kishíján bevizeltünk, amikor a baseball sapkás csávó bámulta a produkciód…
No, azon én is elgyengültem!
A bemutatók után és közben pedig következett a szabadidő hasznos eltöltése, ha nem tévedek…
Természetesen bóklásztam a kiállítók között, rengeteg hangszert kipróbáltam, fantasztikus darabokon játszhattam. És hát persze haverkodtam a helyiekkel, beszélgettem velük, mert mint mondtam, nagyon érdekel, mi történik most Kínában?
Hát akkor halljuk: mi történik Kínában?
Ugyebár kommunizmus van, de valójában kőkemény kapitalizmus. Szinte minden magántulajdonban van. Érdekes, nagyon érdekes a számunkra és furcsa, de működik. Méghozzá hihetetlenül sikeresen működik. Mondok egy szemléletes példát erre. Tianjin annak a városnak a neve, ahol négy hatalmas gyár is működik, melyekben a legkülönfélébb hangszereket készítik. Itt gyártatnak bérbe a legnagyobb világcégek, hiszen közismerten nagyon olcsó a kínai munkaerő. Egyébként évekkel ezelőtt Koreában voltak ezek a gyárak, Kínában pedig azért telepítették éppen ide az üzemeket, mert itt a legjobb az éghajlat a hangaszerek alapját képező fáknak – nem semmi, mi? De az még érdekesebb, hogy a kínaiak úgy engedik be a multikat, hogy minden hónapban két műszak a helyieké – vagyis ekkor maguknak gyárthatják a darabokat! Persze, hogy elárasztják vele a piacot. Nem véletlen, hogy Kína gyakorlatilag semmiféle nemzetközi egyezményt nem ír alá. Nem lehet őket megfogni jogilag azért, amit csinálnak.
Tehát ellopják a technológiát és hamisítanak.
Bizony ám. Méghozzá nem is akárhogyan! Olyan Gibson Les Paul-ok voltak a kezemben, melyek egy az egyben hamisítványok voltak, de minden klappolt rajtuk: a made in usa felirattól kezdve volt gyári számuk és regisztrációs kártyájuk is, és ugyanúgy szólt, mint az igazi! A gyanútlan vásárló csak akkor tudná meg, hogy ez hamisítvány, amikor a Gibson cégtől érdeklődne, mert akkor kiderülne, hogy ezen a számon már van egy darab, hahaha! Ja és a lényeg: amíg az eredeti 500 ezer Forintba kerül, addig ezt odakinn, egy üzletben írd és mondd, 40 ezer Forintnak megfelelő jüanért megveheted!!!
A történet címe: a tökéletes hamisítvány.
Félelmetes, de azt is bizonyítja, mennyire mesterségesen kreált és abszolút felülértékelt árak azok, amelyek elterjedtek. Gondoljon bele bárki, miért kell 500 ezret fizetni azért, amit máshol 40 ezerért megcsinálnak? Jó, Kínában arcátlanul olcsó a munkabér, de a szóban forgó gitár valós értéke mégis csak valahol a két történet között lenne, nem?!
De azért ugye nem minden hamisítvány Kínában?
Persze hogy nem. Mint említettem, több tucat eredeti kínai márkát kipróbáltam és bátran mondhatom, a többsége, igen, a többsége egészen kiváló.
Fogadni mernék, hogy vettél is hangszert…
Még jó.
Mennyit?
Hármat.
Ohhh.
Csak azért nem többet, mert nem bírtam volna hazahozni. Most kapaszkodjatok: a három hangszer darabját 17-18 ezer Forintért vettem. Az ilyen kaliberű és minőségű gitárok itthon 200-250 ezerbe kerülnek.
Nem semmi.
Erről beszélek.
Akkor hát, vigyázó szemetek Kínára vessétek!
Nagyon komoly dolgok történnek ott az elkövetkező években, az tuti. Abban is biztos vagyok, a kínai gagyit szépen, lassan elfelejthetjük. Minőség és olcsóság lesznek a kulcsszavak.