Ma 2024. május 8. szerda, Mihály napja van

2011 első csapása: Isten Háta Mögött, Vágtázó Életerő (VHK)

A Vágtázó Halottkémek reinkarnációja a Vágtázó Életerő koncertjei ünnepi alkalmaknak számítanak, hiszen a legendás zenekar 2009-es összeállása óta évente csak pár koncertet ad. Most még különlegesebb lesz a Dürer Kertben, mert Grandpierre Atilla, a zenekar énekese fél évre az USA-ba távozik, így a VHK nem fog színpadra lépni egészen szeptemberig. 

Az eseményen az új lemezével stílusbontó formajegyekkel kísérletező népszerű Isten Háta Mögött lesz az előzenekar. Fontos hírnek számít, hogy egyedülálló módon a két csapat közösen fogja eljátszani az Aláírhatatlan Történelem című VHK-dalt, öt gitárral, három basszussal, két énekessel és a számtalan üvöltéssel, így őrült élmény várja a közönséget.

Külön felhívják a szervezők a figyelmet, hogy a VHK 1975-től tartó páratlan pályafutásáról film készül, melynek utolsó forgatása éppen a Dürer-beli koncerten lesz, így a közönség maga is részesévé válik a VHK történetének. A filmhez, illetve egy készülő életrajzi könyvhöz kapcsolódva a koncertek előtt egy kerekasztal beszélgetés lesz Dudich Ákos (Wan2) újságíró moderálásával többek között Pálinkás Szűts Róbert (Origó), Fiáth Tita (pszichológus, Ludditák), Geréby György (vallásfilozófus, CEU) részvételével, a tudatmódosítás, a Semmivel való szembenézés és a zene kapcsolatáról.

A még számos meglepetéssel készülő zenekar téli nagy koncertje egyszeri és megismételhetetlen alkalom, mindenkinek ott a helye! Légy része a legendának!

2011. január 28, péntek 20.00
Dürer Kert

Online jegyvásárlás: 
http://www.ticketportal.hu/podujatie_search.asp?id=43843

Jegyek a helyszínen (Dürer Kert, Bp. 1146 Dürer sor 19-21), a Ticketportal és a Ticket Express országos hálózataiban, valamint a CD Pince, Headbanger, Shark, Wave, Mind-Zene boltokban kaphatóak.

Facebook esemény: 
http://www.facebook.com/home.php?ref=logo#!/event.php?eid=171969309482280
www.durerkert.com
http://vhk.mediastorm.hu/
http://vhk.saman.org.hu/

Támogatók: Lángoló Gitárok, New Noise, Ciánkáli.hu, Pesti Est, Negative Art.