Az első Firkin-lemez (Firkinful of Beer) ösztönös bájával a hiányossága is megmutatkozott: nem éreztem, hogy mindkét két énekes megtalálta volna a helyét a számok leosztása során, aminek következtében nem hozták ki magukból a maximumot. Most ez a helyzet is rendeződött, mégpedig a lehető legjobban! A Whup! bár kevesebb slágernótával operál, kifejezetten erős, érett, összeszedett, mégis: szerethető alkotás. Hogy miért? Válaszul legyen most elegendő néhány jellegzetes mozzanat, kiragadott példa, hiszen minden nóta valamennyi momentumának elemzésére tán a neten sincs elegendő hely.

Erőteljes gitár-riff nyomán a címadó számmal indul az őrület! Bekapcsolódik a fuvola, a hegedű, és az összes csapattag, természetesen. Apropó: az elektromos hegedűt itt még Sárhidai Zsuzsi nyüstöli, akit idő közben a nem kevésbé tehetséges és nem kevésbé dekoratív Virág Lili váltott. A Sailing Away első tíz másodpercéből pedig meg nem mondanád, mi az ábra, annyira metál a gitár és a dob, de aztán a helyükre kerülnek a dolgok. A Beggarman-t viszont a fuvola hangjai vezetik be, hogy otthonosabban érezhessük magunkat a Firkin virtuális, sosemvolt Írországában. A Crazy Man Michael-lel kis Jethro Tull-feeling úszik be akaratlanul, bármiféle gyanúsítás legcsekélyebb jele nélkül. Úgy is mondhatnám: a Jethro büszke lenne rá, ha képes lenne így eljátszani ezt a nótát, és mi is büszkék lehetünk, mert ez a játék hajaz a nemzetközi szintre! Dublinban minimum dobogós helyezést érne! Egy laza ugrással a Spanish Lady-hez érve: ez a feldolgozás minden, csak nem elcsépelt, és nem a vendég flamenco gitárszóló miatt! A Rocky Road To Dublin viszont annyira kemény, hogy az ír zenében örök mértékadó Dubliners tagjai is elismeréssel csettintenének a hallatán! A körhintába ültetett és szédítően megpörgetett Lord Of The Dance ötlet és kivitelezés tekintetében egyaránt csúcs, és csak a közepén tartunk a lemezanyagnak! Ha ekkor jönne el a világvége, fülig érő vigyorral szambáznék át a másvilágra. Semmi humorom nincs azonban hozzá, mert nem tudnám meg, milyen (gyönyörű) az Idyll On A Hill, minden eljövendő, szerelmes házibuli kötelező zeneszáma! A Mounting Her tapintatosan, de határozottan vezet vissza a koncertterembe, a pörgés igazi helyszínére. A Monto-nál az ember csak kapkodja a fejét, elegendő helyen állva a lábait is! A lemez utolsó nótája, a Keep On Drinking pedig a legjobb kocsmadal-feldolgozás, amit valaha hallottam.

Vérpezsdítő ez a lemez, mégis: a Firkin élőben ha lehet, ennél is jobb! Mi hát a megoldás? Ha rám hallgatsz, elmész a soron következő koncertjükre, és ellazulsz. Hagyod, hogy Firkin-függővé válj! Hazafelé menet pedig megvásárolod a CD-t. Egyszerű ez, mint a fakocka!