Nem kétséges, Guthrie napjaink egyik legleg hathúrosa, amit ő nem tud, azt nem is érdemes tudni. Így aztán bármiféle megmozdulása élményszámba megy, hát még ha egy baráti összeröffenésről légyen szó, mint esetünkben. Történt ugyanis, hogy a közelmúltban együtt muzsikálgatott Bryan Beller basszusgitárossal – Mike Keneally gotármogul (anno Frank Zappa, aztán Steve Vai ) állandó társa, de két szólóalbuma is üt, mint egy húszéves whiskey – és Marco Minnemann főállású dobvirtuózzal. És ha már jól érezték magukat a jammelgetés közben, jópofa fickók lévén szellemes néven projectet alapítottak, mely gyorsan lemezzel örvendeztette meg a fúziós zene híveit.

Jól tették, persze. Nagy zenészeket mindig élmény hallgatni. Az album olyan lett, mint a születése: lazán jammelgetünk. Szabadon szárnyaló kompozíciókat hallhatunk, mesteri hangszeres megoldásokkal és…

És ennyi. Mélyebb értelmet ne keressünk. Sajnos? Nem hiszem. Alighanem ezt akarták, mert erről szólhat ez a történet. Ha többről, azt csak még szélesebb mosollyal nyugtázzuk a jövőben.

Mindenesetre gitárrajongóknak kötelező darab. Amiket Guthrie játszik, az bőven kimeríti az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság bűntettét. Brutális, felháborító, eléggé el nem ítélhető.

Még most is borsódzik a hátam.