Maga a történet végtelenül megkapó, de mint tudjuk, az élet írja a legfrappánsabb forgatókönyveket: két jazz-akadémiát végzett svéd fiatal megrögzött Toto-rajongóként (már itt győztes a történet!) bandaalapítás mellett döntött. Dalokat is írtak, ám megfelelő énekest nem találtak. A hangsúly a megfelelő jelzőn van. Alighanem itt rejtezik a sztori és a banda jelentőségének kulcsa.

Merthogy a fiókban pihenő dallamok évekkel később találtak rá arra a torokra, akire – egyébiránt egy ottani tehetségkutató győztese – a banda állítása szerint mindig is várt. Megannyi próbálkozás után.

Kiböjtölték hát Lars Safsundot. Időben szólok: tessenek e nevet memorizálni!

Szóval 2008-ban megjelenhetett a Work Of Art trió bemutatkozó anyaga, mely méltán aratott szép elismerést: a Toto-hatások ugyan letagadhatatlanok, de saját hangulatával-arculatával mellbe vágta a műfaj rajongóit.

Akik egyébiránt azóta várták a folytatást. Hát kell ennél több biztatás?

A svéd trió jelentőségét mutatja, hogy ezzel együtt nem szerepeltek minden show-műsorban, nem léptek fel minden klubban, nem siettek eztán sem. Merthogy igazi zenészek. Azért dolgoznak, amit megálmodtak a kezdet kezdetén. Az alkotásért – ahogyan ők mondják.

Az alkotás új eredménye jobb, mint a kezdet.

Finomabb, teljesebb, bátrabb. A fickók megadallamokat írnak megarefrénekkel megahangszerelésben. Nincsen gyenge pont az albumon. Csak kiemelkedő momentumokat említhetnék – no de ennyit?!

Ha az új Journey-t szereted – nos, erre pakolj rá néhány pontot!

Maradjunk hát annyiban, hogy az év eddigi legjobb aor-albumának köszöntésekor hangsúlyozzuk egy kivételes énekes – Lars Safsund – és egy ritka dalszerző – Robert Sall (gitár, billentyűsök) – nagyszerűségét.

Vigyázó szemeitek rájuk vessétek.