Próbáljunk meg az iménti bekezdésben leírtakból építkezni valahogy! (Nem annyira nehéz, amennyire elsőre látszik.) Élte világát a zajos (értsd: rádiós) sikerű Ajjajjaj-maxi a régi Teátrum-előadásokat követően (hiszen a koncertsorozat ezzel a névvel 2011-ben folytatódott), majd elkészült a Kicsi ország című sorlemez is. Nem utolsósorban: megcsinálta a banda a teltházas szülinapi Aréna-bulit. A korábbi, kvázi akusztikus előadások kézzel fogható, hangzó feelingjével mégis adós maradt - az Instant szeánsz megjelenésének pillanatáig! A márciusi felvétel idejére alaposan felturbózta a banda a hangulatot a zenekar ismerőitől, barátaitól elvárt átértelmezésekkel, dalon belüli hangsúly-áthelyezésekkel, csavarokkal, imprókkal, áthangszerelésekkel! Máris témánál vagyunk. Instant szeánsz indul!
A prológ, az Elvisz a szél viharerejű, vagy ha úgy tetszik: vérpezsdítő. Azzal együtt, hogy érzékelteti: messze nem tisztán akusztikus lesz a buli, sejtetni engedi a koncert egészének erejét. És – mint később kiderül - igaza van!
A közvetlen folytatás, az Egónia – a számcímben összegzett szójátéknak megfelelve – az ego agóniájának zenei kódokba ültetett hatásos érzékeltetése. Hogy mi jöhet ez után? Ami a hétköznapi életet illeti, ott aligha számíthatunk sok jóra. Nem így a lemezen.
A bolond meg a gyermek – a föld két legártatlanabb teremtménye, legalábbis a hit eredeti értelemben véve. Szokatlanul kemény a gitárszóló, mintegy jelezve, hogy ők érdemelnek csak felmentést a XXI. század bűnös világában.
Logikus folytatás a Tébolyda, kvázi a lipótmezei műintézmény emlékdala, Kiss Tibi mélységes humánummal átszőtt előadásában. „A Lipót” helyett manapság a nagy, büdös magyar valóság „gyógykezel”, amelynek virtuális oldalfalai nincsenek gumival tapétázva, noha számos okunk van a dühöngésre. (Ezek után vagyok igazán kíváncsi a Csík zenekar Tébolyda-feldolgozására, amit még nem volt alkalmam hallani. De vissza a Quimbyéhez!)
Ránk fér immár egy Nice Day, akár iróniába mártottan, vállaltan 2011-es áthangszerelésben, Kárpáti Dodi ihletett énekével és trombitaszólójával.
Leszek ma én a tiéd – a legjobb dolog, ami megtalálhat(na) mostanság. Sovány vigasz, viszont pörög a tempó – örök hála a Timur Lenk hasonlatáért -, mint majom faszán a stanicli.
Mikor jöjjön a Quimby-Beállás, ha nem a lemez közepén? Az pedig nem más, mint instrumentális impró, amelyből – értelemszerűen – minden hangszer kiveszi a részét (pár hang énekkel). Elszállás és lecsendesedés. Ha a beálláskor tényleg ilyet tud egy zenekar, mire képes még?
Például mennybe menni, a Bluesy Heavennel! Hogy tényleg blues-e ez a szám, vagy „csak” érdekesen belassult, döntsétek el ti! Egy biztos: a produktum valóban mennyei!
I’ve Got A Girl – hát igen. Mindig (a) nő a baj, én csak tudom! (Kétszer nősültem.) Ha nincs épp, azért, ha pedig van, nem unatkozik mellette a férfiállat, amint a mellékelt „ábra” mutatja.
Megoldás? Naná, hogy Kaviár és bor! Megyek is, iszom gyorsan egy pohár kaviárt. Áhh… Ez finom volt, akár Szilárd zongoraszólója a számban, Tibi gitárjátékával súlyosbítva. Mindegy is, mert.
Úgyis elvisz az ördög, jobb esetben a Fekete Lamoure, aki olyan halálosan ölel most, mint eddig talán soha. Szabadulni tőle kár lenne, hiszen mennyi zenei csemege vár rád!
Sőt felesleges is, hiszen rögvest legördül egy Autó a szerpentinen. Vele vagy általa négy percen át ezer csodát hallhatsz!
Nem azért ördög az ördög, hogy kihagyja ilyen helyzetben a megkísértést. Ha személyesen teheti, hát elér hozzád Az ördög magyar hangja. Emelje fel a kezét, akinek C típusú „ördög” nyelvvizsgája van! Látom, van még mire rágyúrni oktatásügyileg a Rigó utcában. (A Quimby megpróbálta, neki sikerült, nem akárhogyan: fergetegesen!)
Nekem Nem volt kulcsom, hát berúgtam. Az ajtót-e vagy tényleg, nem mindegy, amikor végre jól érzem magam? Mert ez rakendroll a javából!
Ajjajjaj! A kislemez-sláger interpretációja mély érzésekkel teli, szinte tényleg akusztikus verzióban. Mi történt végül is?
Semmi egyéb, mint hogy kiadta a csapat a jelszót: Megadom magam! Ennek megfelelve kreált egy vadiúj verziót az elcsépeltnek vélt kutyálkodáshoz.
Azt, hogy a Csillagbölcsi vagy a csillagbölcső ringatott el a legvégén, nem lényeg, csak az, hogy valami megnyugtatott, feloldott, kicserélt, segített egyik percről a másikra újjászületni.
Első vagy hányadik koncertalbum ez most? Kit érdekel ez az apróság! Nem az a fontos, hogy a lemezanyag osztályon felüli? Na, ugye!
Azt, hogy jól szerkesztett a CD, láthattátok a számok sorának (a legkevésbé sem matematikai) levezetésből. Azon kívül, egyszerre tud intim és komoly lenni, ami ritka együttható. Überfasza és hiánypótló: újabb szokatlan párhuzam. Magyarázatuk viszont egyszerű: a Quimby százszor meggondolja, mit adjon ki egyszer is a kezéből.sz