Ma 2019. április 20. szombat, Konrád, Tivadar napja van

DRESCH QUARTET Fuhun

Dresch Mihálynak nincs szüksége ürügyre lemezkészítéshez. Akkor jelentkezik, amikor mondanivalója van. Most – az őt kevéssé ismerők köréből – mégis érkezhet egyfajta vád, hiszen aktuális albumának címe olyan, speciálisan új hangszer neve, ami az ő ötlete alapján kézült. A fuhun gyalog akácból művészien faragott kromatikus furulya, amit a szellemi atyja meg is szólaltatott a felvételek során, például a hangszer nevét a címében viselő számban. A lényeg persze messze nem a hangszerbemutató, holott az önmagában sem érdektelen.

Akár a bőgős posztján bekövetkezett fiatalítás, a sokoldalú (sokak által a Zubolyból ismert) Hock Ernő csatlakozásával. (Tessék odafigyelni a Magos című szerzeményre, amelyből egyértelműen kiderül, mekkora ász a srác.) A tíz szám felében (zömmel a valódi jazzmuzsikává pezsdült népzenei feldolgozásokban) Csoóri Sándor Sündi (a Muzsikás egykori tagjának fia) vendégeskedik brácsán. És, ahogyan sejteni lehetett, Dresch Misi Csík Zenekarba történt újkori visszajárása sem maradt következmények nélkül: most Csíkék három vonósa segít vissza intenzíven az Öregház ballada II. megszólaltatásában. Amelyik számban pedig altósra volt szükség (Neoprim), oda Borbély Mihály meghívása bizonyult kézenfekvőnek.

A lemezanyag egésze azonban valójában Dresch Mihály és Lukács Miklós (cimbalom) egymást inspiráló, egymást kiegészítő, bensőséges, mégis vérforralón izgalmas játékára épít olyan intenzitással, amilyennel eddig tán soha. Ez a tényező az, aminek segítségével a Fuhun című CD az igazi zenei csemegét szállítja. Mert az, hogy egyetlen számon belül sem maradt elvarratlan szál, és mindegyik gyönyörűen lekerekített, a mindenkori Dresch Quartet munkásságát tekintve teljesen természetes. Ahogyan az is, hogy ez a lemez tovább öregbítheti szerte a világban a magyar jazz hírnevét.

Néhány évvel ezelőtt kifejezettem magyar jazzt kért tőlünk a lányom egyik angol ismerőse. Meg is kapta mp3-ban annak egyetlen CD-re sűrített kivonatát (Dresch Misi játékát legalább két lemezről), rövid ismertető szöveggel az egyes formációkról. „De hát ez egészen más!” – jött a (rá)csodálkozó reklamáció. Naná, hiszen attól magyar – gondoltam, ám a reflexióm nem került ki az Egyesült Királyságba. És, ha újabb összeállítást kérne az úr, a gyalog akác hangját (valamint Dresch szívszorító énekét) biztosan nem úszná meg, és nagyon kíváncsi lennék az ő minden tekintetben kívülálló (ergo: majdhogynem objektív) privát véleményére, amennyiben hajlandó lenne mélyebben beleásni magát az aktuális zenei történésekbe.

(olasz)