Régen kopogtam ekkora örömmel egy muzsika kapcsán, s erre átkozottul nyomós okom van, lévén a békéscsabai csapat lemeze az utóbbi esztendők egyik legnagyobb meglepetése a számomra, méghozzá hatalmas, elsöprő, katartikus élménye. Aki esetleg eltúlzottnak tartja a szuperlatívuszokat, azon jómagam sajnálkozom, merthogy kimaradt (eddig) az életéből ez a csodás album.

A vájtfűlűek – s a vidéki klubéletet is ismerők – szűk honi tábora számára azért már évek óta csettintéssel summázott figura a gitáros-énekes Borsodi László, tehetsége és megszállottsága vitathatatlan. Laci megannyi bluesbuli és egy EP után előrukkolt bandájával, a Borsodi Blue-val bemutatkozó anyagával, s egyszerűen beleszorul a szó az embernek gyanútlan fiába.

A BB olyan nívójú anyaggal köszönt be, amelynek ha nem ismernénk a hátterét, elsősorban mondjuk Londonra vagy New York-ra gondolnánk. Hihetetlenül letisztult hangzás, nagyszerű hangszerelés, remek kompozíciók, vérprofi játék – vastagon nemzetközi színvonal. Ritka élvezetes zenét nyújtanak át a srácok: egy kis rock, egy kis soul, egy kis jazz, mindez bluesosan szívhez szóló őszinteséggel és meggyőződéssel. Úgy hömpölyögnek a nóták, mintha egy legendás csapat jubileumi történetét hallanánk.  

Tíz dal, tíz telitalálat. Laci szépen és jókat gitározik, dögösen énekel, de a többiek – Pfeff Márton basszus, Teleki Pál dobok, Magda Lajos billentyűs hangszerek – s a vokálozó, herfliző, fúvósozó vendégek is kiválóak. Gyönyörűen szól az album a békéscsabai Meseház, Baranyai János, Sajben Csaba és Petneházi Géza Gianni jóvoltából.

Moonshine and Wine: olyan hihetetlenül finom, hogy aki kihagyja, egy életre megbánja.