Ma 2017. december 15. péntek, Valér napja van

Ez írület! (Firkin-koncert, Rocktár, Kiskunfélegyháza, április 7.)

Vannak helyzetek, amikor a mérték az érték! (Bármennyire hihetetlen, nem a Firkin legújabb lemezének címéről /Igyunk pálinkát!/, hanem az együttes egyik vidéki koncertjéről jutott eszembe az okosság.) Az azonos mércével történő „mérés” mérhetetlen értékét értve ez alatt. Mi történt, hol történt? A válaszadást az utóbbi részkérdéssel kezdem.

A helyszín a Dél-Alföld. Pontosabban: Kiskunfélegyháza, Kecskemét-közeli kisváros. Egészen pontosan a Rocktár! A klub, amelynek koncertkínálatát bárhol az országban megirigyelhetnék, és amely a rock (és vidéke) működését támogató PANKKK program ellehetetlenítését követően, csodával határos módon talpon tudott maradni. (Specialitásuknak, a házi készítésű meggysörnek bizonyára kulcsszerepe van a dologban.) Ide szerveztek Aurora + Firkin bulit, gőzöm sincs, miféle közös nevező alapul vételével. Mindegy is, az eredmény a lényeg, ami kétséget kizáróan pozitív.

A „mi történt” közvetlen előzményéhez hozzátartozik a kecskeméti Trendkillerz szereplése. Vérbeli rockot tol a fiatal zenekar, klasszikus rock-kvartett felállásban. Egyszerűen, de nem bután, ami látszólag könnyű feladat csak. Vagyis, ha ilyen színvonalú lenne a rock utánpótlás gárdája, komolyan hihetnénk a műfaj elpusztíthatatlanságában. Az Orosz rulett című számuk a való élet (ami nem ugyanaz, mint a Való Világ) eszenciája. És, amikor arról énekeltek, hogy „nem iszom többet”, reményeim szerint csakis a maguk nevében beszéltek a fiúk.

Az utánuk színpadra keveredett, őrült „ír” bandaként aposztrofált Firkinnél szembetűnő volt az egyik énekes, (Marthy) Barna (igazolt, átmeneti) hiánya. Nem mintha szőkébbek vagy szürkébbek maradtak volna ezáltal. Sőt, a szó szoros értelmében vett egyhangúság vádja alól is gyors felmentést kaptak, hiszen a dobok mögött Ese, és a többiek is gyakran bejelentkeztek vokalistaként. Összességében pedig, nagyjából dupla dinamikával tette oda magát az egész banda, holott alaphangon is lehengerlőek! Nem csoda, hogy azonnal, az első nótára (What's Left Of The Flag) beindult a pogó a színpad előtt. A helyzet pedig fokozódott, hiszen a Whiskey In The Jar-t mindenki ismeri és szereti. Érdekes, hogy volt szíve Palinak angolul elénekelnie, pedig az új lemezüknek – magyar szöveggel – ez a címadó dala! Az első magyar nyelvű számra további három után került csak sor. Nem mintha egy pillanatig is unatkoztunk volna addig, hiszen ha más nem, a Rocky Road The Dublin alaposan befészkelte magát a füleinkbe. Elkövetkezett tehát A jó ég megáld című dal, ami nem kevesebb, mint a Wild Rover magyarítása. Mire pedig rájöttünk, hogy mégis „Reggel van!”, amikor is bajok sora áll elő a részeg tengerésszel (az írrel épp úgy, a magyarral), nagyjából minden zenekar tag bedobta a maga többnyire rövid, de hatásos, nagy ütőerővel bíró szólóját. Emellett Lili nem csak a hegedűjátékával, de bájos mosolyával is bűvölte a (férfi)népet. Pali meg, a teljes eszköztárát bedobva szinte a hátán vitte a bulit (ha kellett, rapre fakadt), így Jánosnak alig maradt dolga, amikor biztatni kellett a közönséget, hiszen az „nagy nehezen” - első szóra (gesztusra) vette a lapot. A vége felé a Drunken Lullabies nagyon stílusosnak bizonyult. Mégis, határozottan kellett a ráadás: a Firkinful Of Beer, pedig alig volt már szomjas valaki. 

Igen, ez  az a koncert volt, amellyel a Firkin a kősziklából is jóféle ír sört  fakasztott. Tette ezt vidéken, úgy, hogy gyakorlatilag nem a saját közönsége előtt játszott! És, ez az a mérce, amiről beszéltem: az emberi-zenekari nagyság mértéke, hiszen hihetetlenül jó hangulatú, összeszedett muzsikát produkáltak, mindezt rendkívüli alázattal, szenzitivitással és szuggesztivitással.

Nézz csak rá a koncertnaptárukra: az idén is be fogják járni fél Európát, Magyarírszág zenei nagyköveteként. Nem véletlenül, hiszen ezek után egyértelmű: ők a legjobbak itthon, a saját műfajukban.

A legjobbnál pedig nincs jobb. Ezért nem vártuk meg az Aurorát. Bocs, Vigi!

olasz