A zenekar válasza alapból az önmaguk felé nyitás, tehát ezúttal még többet mutatnak meg magukból. Elérkezett az idő saját szerzemények publikálására, amelyek elsősorban Szabó Attila nevéhez fűződnek. Megfejelve illusztris vendégek (Ferenczi György, Lakatos Róbert) jellegzetes produkcióival. Nem feledve természetesen az autentikus magyar népzenét, valamint a pop-, rock- vagy éppenséggel blues-feldolgozásokat. Belefér egy „Oláhos, ahogy nekem tetszik” – Makó Péter felhozatalában, talán a Héjszát felváltandó majd a koncerteken. A cím hangsúlya minden bizonnyal az „ahogy nekem tetszik”-en van. A költészet ezúttal is termékenyítő ihletforrás (Ratkó József: Ember, fa). Szóval, meglehetősen komplex az anyag, sokkal összetettebb az eddigieknél.
A varázslat mégis sikerül! A Kispál-muníció ugyan fogyóban (ráadásul a nevezetes banda úgy döntött az idén, hogy maga töltené be a maga után hagyott űrt), Szabó Attila dalait pedig még nem ismerheti a nagyközönség, de majd meg fogja, hiszen semmivel sem gyengébbek az eddig feldolgozottaktól, legfeljebb mások. Ferencziék és Lakatos Róbert produktumai pedig a saját lemezeikre jobban elférnek, mégis. A helyére került itt minden kérem, okosan, szépen!
Bónusz-ajándékot is kaptunk: az Egyszer című Presser-nótát, Rúzsa Magdolna meglepően érzéki énekével. (Herczeg Flóra az egyébként kitűnő, egyszál-zongorás Ringass még című Presser-lemezén kihagyta ezt.) A hangszerelés pedig olyan, ahogyan csakis a Csík zenekar képes zeneileg megfesteni az álom-szép dallamnak feszülő, vágytól felfűtött szürreális hangulatot.